Hrek
Hrek : Az elmlt hetek esemnyei

Az elmlt hetek esemnyei

speedwaylive.hu  2010.05.20. 12:21

Villminterj Benk Rolanddal

Sajnos mint kztudott Roland Tbb ezer kilomtert utazott mindhiba, hiszen az idjrs mindig megtrflta a versenye helyszneit, ahov utazott.


Az utols kt versenyed, nem igazn volt szerencss, hiszen mindkettt az es teljesen elmosta, viszont tbb ezer kilomtert utaztatok. Mennyire volt ez megterhel szmodra, s milyen lmnyek rtek a verseny helysznein tged? Errl, ha nhny mondatban vlaszolnl meg ksznnm.

-Igen az utols kt versenyt az es flidben elmosta, de vlemnyem szerint rdekes versenyek voltak.
A Pfaffenhofen-i versenyen az edzs j volt a belltsok jl sikerltek, de maga a verseny teljesen tzott plyn zajlott, ami nem a valsgot adta vissza a versenyzknek mivel start majd kvetkezett a libasor!
A Natschbach.i verseny sajnos el sem kezddtt pedig vlemnyem szerint az a plya hasznlhat lett volna (de a szervezk gy dntttek, amit neknk el kellett fogadnunk) m rteslseim szerint most nagyon sok verseny ebben a szituban van.

Lassan kzeledik a hrom nemzet kvetkez fordulja, amely Szlovniban lesz. Az els fordul az sajnos motorhibkkal gazdagtotta a napodat. Mi trtnt ekkor a motorokkal,taln a kipufog hibja, amely tbb versenyznek is tnkre tette mr a motorjt, vagy valami ms trtnt?

-Sajnos a motorok sorra megadtk magukat pedig az edzsen minden rendben volt.
Egybknt, ahogy hazartnk rgtn Luigi mhelyben voltunk ahol kiderlt, hogy valjban anyaghibkkal llunk szemben.
Az j kipufogkat addig, amg tkletesen nincsenek, kifejlesztve nem hasznljuk.

Hossz id ta rossz idjrs van egsz Eurpa szerte. Te tudsz esetleg kszlni, valahogyan, mert lassan itt a kvetkez versenyed dtuma.

- Az idjrs sehol nem teszi jelenleg lehetv, hogy motoros edzseket tartsunk mg a bzisnak szmt Gorican is ktsges.

Milyen eredmnyre szmtasz a Lendava-i hrom nemzet versenyen?

- A Ljubjana-i versenyen ismt a legjobbat szeretnnk mind a csapat s jmagam is kihozni magunkbl.

Tagja vagy a Gorican-i csapatnak. Lehet tudni rla mikor, szmtanak te rd is? Esetleg tudsz-e idpontot arrl mikor indulsz a csapatukban?

- Ami biztos, hogy Goricani sznekben, 2010.10.08-. n Goricanban,s 2010.10.10.-n Krskoban, de a Prgai verseny idpontjt mg nem tudjuk.
A Pavlic csapat mr vilgszerte letette a nvjegyt, hiszen mr Grand Prix fordult is rendeznek: Milyen a kapcsolatod a csapattal? Esetleg szoktatok-e kzs edzseken rszt venni?

-A Pavlic csapattal a kapcsolatom j illetve barti, de sajnos mindannyian tlsgosan elfoglaltak vagyunk, ezrt a kzs edzsekre kevs id jut.

Mr lassan kzeledik az els fordul a magyar-bajnoki sorozatban, radsul a Gyula rendezi. Milyen eredmnyt vrsz hazai plyn magadtl?


-Amint az idjrs engedi gzervel fogunk kszlni az eredmnyt, azt meg majd megltjuk.

Ksznm ,a vlaszaid, s tovbbi sok sikert....
 

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE